VR technológia üzleti és ipari felhasználhatósága

VR technológia üzleti és ipari felhasználhatósága

2025. január 17.
VR technológia üzleti és ipari felhasználhatósága

A virtuális valóság (VR) oktatásban, képzésben szervezeti életben betöltött lehetséges szerepéről beszélgettünk Meszlényi Zsolt, üzletfejlesztési tanácsadóval. Zsolt már több mint két évtizede foglalkozik készségfejlesztő programokkal, munkája során a HR vezetők és ügyvezetők munkáját próbálja segíteni, támogatni. A VR technológiával 2017-ben egy játékteremben találkozott először, és egyből elhatározta, hogy ezt valahogy használni fogja a munkája során.  Zsolttal Zsombolyay Balázs kollégánk beszélgetett.

Olvasási idő kb.: 3 perc

ZsB: Azt már tudjuk, hogy találkoztál előszőr a VR technológiával, de miért gondoltad azt, hogy ezzel Neked foglalkodnod kell és milyen út vezetett a jatékteremben tett felismeréstől addig, hogy egy valóban használható világszinten is újszerű modell létrejöjjön.

MZs: A felnőttképzésben, különösen a munkahelyi készségfejlesztő tréningeknél ugyanis egyre több olyan jelenséggel találkozunk, amelyeket hagyományos módszertannal sem modellezni, sem fejleszteni nem lehet és a VR-ban ezt a lehetőséget megtaláltam. Mivel ez egy nagyon új technológia, sok időt igényelt, amíg  a témában járatos hazai informatikusokat elértem és ki tudtuk alakítani azt az együttműködést, hogy megértsük egymás céljait és lehetőségeit. Ennek első gyümölcse lett 2019-ben az a virtuális valóságban játszódó csoportos kooperatív feladat (játék/kompetenciamérés/tréninggyakorlat stb.), ami mai napig több tekintetben világszinten is unikum. Onnantól már minden ment magától…

 

ZsB: Miért tartod fontosnak a VR technológia szerepét az üzleti és ipari szférában?

MZs: Amellett, hogy egy igazán innovatív, „fancy”, kreatív technológiáról van szó, mégis kevesen ismerik, keveseknek van saját tapasztalatuk és még kevesebben vannak, akik – bármilyen (például szórakozási) célra – használják is. Bár időről időre megjelenik a médiában a téma, mégis egyfajta tudományos-fantasztikus technológiának tartja a többség, ami elérhetetlen egyszerű magyar halandónak. Pedig nem így van. Most is fut egy olyan pályázat, ahol hazai mikro- és kisvállalatok kaphatnak 70%-os támogatást arra, hogy például a marketingfolyamatukat ilyen technológiával radikálisan újítsák meg és tegyék egy nagyságrenddel hatékonyabbá, hozzánk hasonló hazai cégek támogatásával. Az egyik misszióm az, hogy nemcsak a hasznosságát mutassam meg ennek a technológiának, de az elérhetőségét is. Minél többen látják a gyakorlati példákat annál több új ötlet születik, hol és hogyan tudja mindez segíteni a cégek, az intézmények, általában az emberek munkáját. Gyorsan fejlődő területről van szó, van amit egy éve még el sem tudtunk képzelni és ma már kisujjal megoldható, persze azért még vannak bőven korlátaink.

 

Zsb: Tudsz egy konkrét példát mondani arra, hogy egy vállalat hogyan használta sikeresen a VR-t az üzleti folyamataiban?

MZs: Szinte napról napra vannak új történetek, de leggyakrabban az egyik első projektünket emlegetem, amikor egy nagyvállalat egy müncheni nemzetközi vásárra vitte el az egész telephelyét, persze virtuálisan. A meglévő és a potenciális vevői és beszállítói így VR szemüveget viselve járhatták be a soproni raktárakat, műhelyeket, láthatták a gépparkot, a munkafolyamatokat és a referenciákat. Egyedüliek voltak a közel 3000 kiállító között, akik ilyen célzottan üzleti célra használták ezt a technológiát, mondanom sem kell, hogy hatalmas sikerrel. A történet folytatása még tanulságosabb, mert az értékesítőktől a HR-esek „nyúlták le” elsőként a terméket, akik egy állásbörzére vitték el ugyanezt az alkalmazást és különösen a pályakezdő mérnökök körében értek el látványos toborzási sikert, mérhetően növelve a cég munkáltatói márkáját. Fontos megjegyezni, hogy az értékesítő fiúk tanították be a használatra a HR-es lányokat, tehát egy nagyon könnyen kezelhető és laikusok számra is gyorsan megtanulható technológiáról van szó.

 

ZsB: Milyen előnyökkel jár a VR technológia bevezetése az ipari képzésekben vagy termelési folyamatokban?

Ez az a téma, aminek a végét még mindig nem látjuk és egy-két évtizedig nem is fogjuk. Bárkinek könnyű elképzelni egy tantermi oktatást és egyből sorolni is lehet, hogy mi minden tudja a hallgatók/tanulók figyelmét elvonni, akármilyen jó is az előadó. Például a VR-ban ki tudjuk szűrni, el tudjuk tüntetni a zavaró tényezőket, jelentősen javítva a koncentrációt és a fókuszáltságot, ezzel erősítve a bevésődést és a hatékonyságot.

 

ZsB: Milyen jövőbeli trendeket látsz a VR technológia üzleti és ipari alkalmazásában?

MZs: Kezdetben az iparág kizárólag a szórakoztatásra koncentrált, és ami ilyen, attól az ipar jellemzően távol tartja magát. Bár jelenleg az értékesítést támogató, marketing célú fejlesztések dominálnak, biztos vagyok benne, hogy a képzési célú hasznosítások (a betanítástól a kompetenciamérésen át a vizsgáztatásig) hoznak áttörést a következő években.

 

ZsB: Mit üzennél azoknak a cégeknek, akik még nem használták ki a VR nyújtotta lehetőségeket?

Aki nem viselt még VR szemüveget, az nehezen tudja a fentieket elképzelni, mert nincs – és nem is lehet – olyan hétköznapi élménye, amihez hasonlítani lehet. Ezzel mindannyian küzdünk amikor beszélnünk, vagy éppen írnunk kell egy VR élményről. Aki már átélte, annak viszont már magától értetődő, így nem is mondhatok mást: Egyszerűen ki kell próbálni!

 

Zsolttal talákozthaszt Új digitális dimenziók az oktatásban konferenciánkon, ahol szakmai előadása mellett, módszertani bemutató keretében a gyakoratban is megismerheted és kipróbálhatod a VR technológiát. Várunk szeretettel, tölts velünk egy inspiráló délelőttöt.

 

 

Regisztráció

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A VR bemutatón való részvétel a jelentkezés sorrendjében biztosított, melyről a
rendezvény előtt visszajelzést fog kapni. A programváltozás jogát fenntartjuk.