Eltelt 2024 első féléve, és mi örömmel számolunk be arról, hogy milyen változások, előrelépések történtek a HyPro4ST projekt elmúlt hónapjaiban. Lassan ráfordulunk az utolsó projektévre, ami azt jelenti, hogy a hosszas előkészítő- és háttérmunkák után most már igazán látványos szakaszba értünk.
A HyPro4ST projekt keretében olyan közös munka zajlik több ország projektpartnereinek együttműködésével, amelynek célja a turizmus és a fenntarthatóság területét ötvözve egy újonnan születő munkakör megteremtése, illetve az ahhoz szükséges képzési anyag kidolgozása. Miről is van szó pontosan?
6 európai ország 17 partnerével dolgozunk együtt egy új munkakör a „Fenntartható és hibrid projektmenedzser” betöltéséhez szükséges nemzetközileg is elérhető kurzus létrehozásán, amely munkakör betöltésére alkalmas szakembereket képez.
Júniusban Ljubljanában került sor egy fontos projekttalálkozóra, amelynek célja az eddigi eredmények bemutatása és a további teendők felvázolása volt. A találkozón áttekintettük a projekt haladását, hol tartanak a projekt mérföldkövei, milyen eredményekkel zártuk az eddigi fejlesztési szakaszokat, és milyen feladatok vannak még hátra. Aktualizáltuk a projekt idővonalát, a feladatok felosztását. Cégünk ügyvezetője, Mahler Balázs tartott egy rövid előadást tartott a Minerva 90 vezetésével készült gyakorlati útmutató fejlesztési folyamatáról és annak eredményeiről.
Hol tartunk most a projektben?
Fontos eredményekről számolhatunk be: elkészült a Training Course, azaz befejeződött az oktatási anyagok fejlesztése, amelyek így már készen állnak a Virtual Learing Hub feltöltésre.
Készen van a Practical Guide is, amely az oktatók képzésének elengedhetetlen törzsanyaga. A Training course anyagának ismertetésén túl számos módszertani javaslatot tartalmaz a hibrid képzésekhez, az online kontakt órák és az egyéni felkészülés interaktívabbá tételéhez.
Jelenleg is fejlesztés és folyamatos updatetelés alatt áll a Virtual Learning Hub. Ez az az online felület, ahol a képzés elérhető lesz a résztvevők számára teljes elméleti törzsanyaggal, számos interaktív feladattal és érdekes kiegészítő tartalmakkal és a megszerzett tudás mérésére szolgáló kérdésekkel, tesztekkel. A felület lehetővé teszi, hogy a képzésre jelentkezők otthonukból is elvégezhetik majd a képzéseket.
A szakmai anyagok első körben angol nyelven készültek el, így fontos lépés azok fordítása a projektben résztvevő országok nyelvére. A fordításhoz a legmodernebb AI technológiát is igénybe vesszük. A fordításokat minden résztvevő ország a saját nyelvére végzi, és a több száz oldalnyi tananyag, ábrák, képek és videók szerkesztése jelenti aktuálisan a projekt legnagyobb kihívását. A fordítások után a képzés anyagai 7 nyelven lesznek elérhetők (angol, portugál, olasz, görög, horvát, szlovén és magyar nyelven)
A következő lépések
Ősszel indulnak a pilot képzések az oktatók számára. Országonként 10 oktatót választunk ki, akik részt vehetnek a "train the trainer" oktatóképzési programban. A tanulók számára az első kísérleti képzések novembertől lesznek elérhetőek, országonként 100 hallgató bevonásával. A képzések mindkét esetben hibrid formában valósulnak meg, kombinálva a kontakt órákat és az egyéni felkészülést.
A projekt csapata izgatottan várja az előttünk álló időszakot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a képzési programok sikeresen megvalósuljanak. Hálásak vagyunk partnereinknek és támogatóinknak a folyamatos együttműködésért és támogatásért.
Következő frissítésünkben további részleteket osztunk meg a projekt előrehaladásáról és a közelgő eseményekről. Addig is, kövess minket Facebook, illetve LinkedIn oldalunkon, hogy ne maradj le a naprakész információkról!