Sikerült az érettségi? 10 tanfolyam, ahol szakmát szerezhetsz mellé!
Csaknem százezren tesznek érettségi vizsgát minden évben - köztük a legtöbben azok vannak, akik most járják ki a középiskola utolsó évét, a többiek ismétlő vagy előrehozott vizsgát tesznek. 70-75 ezer diák fejezte be sikeresen a középiskolai tanulmányait 2022 júniusában, és akik közülük a felsőoktatásba jelentkeztek, azoknak még kell várniuk néhány napot, hogy kiderüljön, hol folytathatják tanulmányaikat szeptembertől. Csaknem felük azonban idén nem jelentkezett egyetemre vagy főiskolára, hiszen sokan vannak, akik nem szeretnének diplomát szerezni, hanem egy általuk választott szakmában tervezik megállni a helyüket. Számukra ideális a felnőttképző iskolák világa: a tanfolyamok, szakmák tárháza nagyon széles, talán nehéz is eligazodni köztük. Éppen ezért állítottunk most össze egy 10 pontból álló listát azokról a tanfolyamokról, ahová érettségi után jelentkezhetsz. Böngészd végig, gondold át, hogy melyik érdekelhet, aztán irány a jelentkezési lap kitöltése!
Olvasási idő kb.: 4 perc
1. Vállalkozási mérlegképes könyvelő
Az egyik legsikeresebb képzés, nem véletlenül: jó könyvelőkre mindig szükség van és lesz is. Sokan jelentkeznek és végzik el minden évben a könyvelő tanfolyamot, és jellemzően el is tudnak helyezkedni, vagy saját vállalkozást indítanak. Ahogy egy korábbi interjúalanyunk mondta: könyvelőként abban segíti az ügyfeleit, hogy nyugodt szívvel dolgozhassanak azon, amihez igazán értenek: termékek előállításán, szolgáltatások végzésén - miközben tudják, hogy a vállalkozásuk pénz- és adóügyei biztos kézben vannak.
2. Pénztárkezelő és valutapénztáros
Ez a tanfolyam is a népszerűbbek közé tartozik. Akit a pénzügyek érdekelnek, de a könyvelést még túl nagy falatnak érzi, annak érdemes itt kezdenie a tanulást. Valutapénztárosként elhelyezkedhetsz hotelben, utazási irodában, kaszinóban, de a leggyakoribb persze a pénzváltó iroda. Sokat fogsz tanulni a különböző pénzfajtákról, az ezzel kapcsolatos ügyintézésről, dokumentációról, és a számítógép előtt végzett munka mellett ügyfelekkel is találkozhatsz. Ha szívesen helyezkednél el a bankszakmában, vagy pénzügyi területen szeretnél a felsőoktatásban továbbtanulni, ez a képzés mindenképpen a hasznodra válik majd.
3. Pedagógiai asszisztens
Ha a tanári pálya vonz vagy szeretnél gyerekekkel foglalkozni, érdemes kipróbálnod a pedagógiai asszisztensi munkát. Mivel az oktatás területén elég nagy a munkaerőhiány, könnyen találhatsz állást, és közelről beleláthatsz, milyen egy iskola vagy egy óvoda élete. Elhelyezkedhetsz játszóházakban, hotelekben vagy más olyan szolgáltatóknál is, ahol rendszeresen van szükség gyerekfelügyeletre.
4. Gyógypedagógiai asszisztens
Hasonlóan a pedagógiai asszisztenshez, a gyógypedagógiai asszisztens is gyerekekkel foglalkozik, de ő nem a pedagógus, hanem a gyógypedagógus jobbkeze. Speciális nevelési igényű, sérült, tanulásban akadályozott vagy más módon támogatást igénylő gyerekekkel dolgozik, velük van a tanórákon és a tanulószobán, vagy gyógypedagógiai rendelőkben támogatja a szakembereket. Ez a tanfolyam mindenképpen hasznos, ha felsőfokú tanulmányokat fontolgatsz a területen.
5. Fertőtlenítő-sterilező
Ha korábban ismeretlen is volt ez a szakma, a járványhelyzet megmutatta, mekkora szükség van rá. Az egészségügyi pályák egyik belépő szintje: ezzel a végzettséggel már dolgozhatsz kórházban anélkül, hogy egészségügyi, ápolási szakképzettséget szereznél. Vegyészeti vagy orvostechnikai érdeklődés esetén is neked való ez a pálya. A fertőtlenítő-sterilező jelenleg hiányszakma, így valódi perspektívát jelent akkor is, ha nem tervezel továbbtanulást.
6. Közművelődési munkatárs
Aki kulturális területen szeretné megtalálni a számítását, kezdheti a tanulást itt vagy a rendezvényszervező képzésen. A közművelődési munkatársak jellemzően önkormányzatoknál, művelődési házakban, kulturális központokban dolgoznak, és céljuk a település vagy a kerület számára színes közösségi és kulturális programok létrehozása, a hagyományok ápolása, a közösségi élet szervezése és bátorítása. Ha szívesen dolgoznál emberekkel és érdekel a kultúra, ezt a képzést válaszd!
7. Kulturális rendezvény szervezője
Ha elolvastad az előző képzés leírását, de úgy gondolod, hogy te ennél pörgősebb vagy, akkor nézz utána a kulturális rendezvényszervező képzésnek! Nagyon hasonló munkakör, mégis más: itt te vagy az, aki az egyes rendezvényeket megszervezi, ott áll a háttérben, összefogja a szálakat, ügyel a részletekre. A rendezvényszervezőnél futnak össze az információk, ő az esemény lelke, vele tartják a kapcsolatot a résztvevők és a szolgáltatók. A közművelődési munkatárshoz hasonlóan dolgozhatsz önkormányzati intézményekben, de múeumok, kiállítóhelyek, látogatóközpontok is számítanak a szaktudásodra.
8. Fitness instruktor
Ha már pörgésnél tartunk: ha a sport az életed, a fitness instruktor képzés az az alapvető beugró tanfolyam, amit el kell végezned, hogy személyi edző lehess vagy csoportos órákat tarthass. A tanfolyamon mindent megtudhatsz az emberi test működéséről, az izmok felépítéséről és terheléséről, ami a sportolók vagy a hozzád forduló kezdők, fogyni vágyók segítéséhez szükséges. Rengeteg gyakorlatot is szerezhetsz, megismered az edzőtermi gépek működését, dolgozhatsz edzőtermekben, sportközpontokban, hotelekben. Ezzel a szakmával a zsebedben hozzájárulhatsz a lakosság egészségének, életminőségének javításához - ami igazán nemes cél!
9. Munkavédelmi előadó
Vonz a multinacionális cégek világa? Szeretnél bekerülni egy nagyvállalathoz, megismerni a működését, és cégen belül esetleg továbblépni a téged közelebbről érdeklő irányokba? Szívesen dolgoznál humánerőforrással kapcsolatos vagy műszaki területen? Ezekhez tartoznak a munkavédelmi előadó feladatai: munkabiztonság, balesetekkel kapcsolatos ügyintézés és a megelőzés feladatai, oktatás, a szabályozás ismerete - mind ahhoz járul hizzá, hogy a vállalat munkavállalói nyugodt szívvel mehessenek dolgozni, hiszen tudják, hogy a cégnél biztonságosak a munkakörülmények, és azt is, mit kell tenniük, ha mégis valami váratlan helyzet adódik. Hasonló érdeklődésűeknek ajánljuk még a tűzvédelmi előadó képzést is!
10. Szállítmányozó (logisztikai ügyintéző)
Szintén a multinacionális cégeknél alkalmazzák leggyakrabban, de raktárakban, fuvarozó és szállítmányozó cégeknél, kikötőkben és reptereken is dolgozhat az, aki szállítmányozó (korábban logisztikai és szállítmányozási ügyintéző végzettséget szerez. Érdekes, pörgős szakmáról van szó sok szervezési feladattal, ahol szükség lesz a gyors gondolkodásodra és a jó feladatmegoldó képességedre. Ha gazdasági, külkereskedelmi, logisztikai területen tervezel továbbtanulni, érettségi után kezdd itt!
Tíz képzés, tíz lehetőség, többféle érdeklődési terület - mindenki megtalálhatja közöttük a kedvére valót. Szeretnél még több tanfolyami lehetőséget megismerni? Itt a teljes lista: https://www.minerva90.hu/tanfolyamok
Gratulálunk a sikeres érettségihez - a folytatásban várunk szeretettel iskolánkban!